Emlékképek Péntek Zsolt

Fényképek az életemből

Majális a Regőczi kápolnában

2014.06.02. - Péntek Zsolt atya Szólj hozzá!

Hangulatos ebéd keretében búcsúztattuk a májust és köszöntöttük Csáki Tibor plébánost.

Az összejövetel a hagyományos eddigi összejövetelek stílusát idézte.
Közös vacsorák a régi plébános atyával is szoktak lenni, annyi különbséggel, hogy azok általában a délutáni szentmise után zajlottak. Most is ilyesmi volt, igaz most meleg étellel vendégeltek meg a közösség tagjai.
Az asszonyok sürögtek-forogtak délelőtt, hogy finom ebédünk legyen és szép legyen a templom. Jó volt látni a rendszeres templomba járókat, bár nem volt itt mindenki.

P1070531.JPGTermészetesen Károly atya és én is részt vettem a Május utolsó napján tartott összejövetelen.

P1070524.JPG Az egyetlen üveg bor mellett inkább gyümölcslevet és üdítőt ittunk.

P1070513.JPGLehet látni a főzés nagymestereit.

P1070522.JPGA takarításban teljes az egyenjogúság.

P1070517.JPGMártika a templomot díszítette, mikor oda érkeztem.

P1070520.JPGNéhányan pedig ének próbát tartottak.

P1070528.JPGItt várjuk a finom ételt!

P1070529.JPGReméljük, hogy jó benyomással, élményekkel távozik Tibor atya, Károly atya! Meg mindenki! :)

2014.04.28. Rádi út öregotthon

2014.05.21. - Péntek Zsolt atya Szólj hozzá!

Hála Istennek, Kinga nővérnek és a dolgozóknak!

Kinga nővér már több éve nyugdíjas, de rendületlenül szervezi az öregotthonokban a lelki programokat. Misék előtt és után is végigjárja a  szobákat, beszélget az idősekkel...
IMG_4466.JPGA képen balra látható Kinga nővér.

Természetesen szentmise is volt. :)
IMG_4464.JPG

 

2014.03.30. Szendehely

2014.04.23. - Péntek Zsolt atya Szólj hozzá!

img_4442_1398279817.JPG_1600x1200

Jézus perét adták elő a vendégek és Grúber Géza atyát meg is áldották.

2014.02.19. Kakaóscsiga

2014.02.23. - Péntek Zsolt atya Szólj hozzá!

img_4256_1393193641.JPG_1600x1200

Zolitól finom kakaós- és vaníliás-tekercset kaptunk ebédre.
Többen is várakoznak a finomságra. (kép)
Néhány kakaóscsiga kifordult önmagából. :) (kép)
Zoli pedig szeretettel kínálja (kép)

2014.02.18. Kisvác farsangi vacsora

2014.02.23. - Péntek Zsolt atya Szólj hozzá!

img_4248_1393193378.JPG_1600x1200

Zavec atya érdekes történeteket mesélt az életéből a közös vacsorán.
Persze teli volt emberekkel a sekrestye. (kép)

süti beállítások módosítása